Karrier

Szervezeti filofóziánk

A manufaktúra jó üzemelése és a függetlenség megtartása csak munkatársaink maximális elkötelezettsége mellett valósítható meg. Az Accorde teljes mértékben elkötelezett a cég dolgozói iránt, és ezért segíti őket abban, hogy tudásuk és ambícióik révén szakmai fejlődésük csúcsára jussanak, élvezve az ebből következő teljes morális és anyagi megbecsülést. Eközben az egyén szabadságának tiszteletben tartása mellett a csapat összteljesítményének növelése a cél, nekünk nem csupán jó szólistákra, hanem összhangzaton alapuló zenekar produkciójára van szükségünk.

Amennyiben úgy érzi, hogy az Ön számára a Accorde Alapkezelő Zrt. a megfelelő munkahely, küldje el fényképes önéletrajzát és bemutatkozó levelét az s.baldauf@con.hu e-mail címre. Ne felejtsen el írni arról, hogy miért éppen a Accorde-nál és pontosan milyen területen szeretne dolgozni. Jelentkezésének két pozitív kimenetele is lehet:

  • – annyira meggyőző lesz, hogy felvesszük egy olyan pozícióra, amit korábban nem is akartunk meghirdetni,
  • – amennyiben olyan pozíciót hirdetünk meg a későbbiekben, ami iránt érdeklődött, a pályázatát mindenképpen figyelembe fogjuk venni.

Jelentkezéséről visszajelzést is csak ebben a két esetben kap majd. Kérjük, hogy később látogasson vissza majd az oldalunkra, mert előfordulhat, hogy hamarosan olyan állást hirdetünk meg amire nem gondolt, de ennek ellenére megfelelő lehet az Ön számára.